Nem én döntöttem...
Prológus
Kezdet
„Ha az ember az élettel ül le kártyázni, annak a paklijával kénytelen játszani, nem a sajátjával.”
De ne ugorjonk egyből a közepébe..
Meleg, sőt inkább forró nyárni nap volt. A hőmérséklet olyan levetem a pólómat és ledobok mindent magamról fok között lehetett. Beléptem a hatalmas épületbe, ahova a magamfajta emberek járnak. Hogy pontosabb legyek, a focisták. A Groupama Aréna ugyan úgy belülről is, mint kívülről hatalmas és gyönyörű. Minden korosztály külön öltözővel büszkélkedhetett. Határozottságomból és eltökéltségemből adódóan egyenesen az edzőm szobája felé vettem az irányt. Hatalmas és szemeket elkápráztató szoba volt. Fehér és zöld színeben pompázott az egész, és mindenhol a csapatom (csapatkapitány révén úgy érzem kimondhatom, hogy az én "csapatom") kupái díszelegtek. Lassan odaértem Nimród bá szobájához és hezitálás nélkül bekopogtam.
- Mondtam, hogy senki ne zavarjon. - szólalt meg az edzőm a maga dörmögős hangján.
- Anada vagyok, sürgősen beszélnem kell Nibród bá-val.-mondtam.
- Gyere.- adata meg magát.
- Ahogy beléptem a szobába, egyből szinte pofán csapott a vagy -500 fok. Régóta gondolkozom rajta, hogy az edzőmmel nincs minden rendben. Komolyan szerintem ő még az Antarktiszon se fagyna meg egy szál pólóban. Na de ne térjünk el a tárgytól. Szóval ahogy beléptem a szobába, minden köszönés és egyéb formaiság nélkül, az edzőm asztala elé álltam, majd ránéztem.
- Abba hagyom.- néztem rezzenéstelenül a szemébe.
- Ne idegesíts már ezzel megint Anada.- mondta.
- Nem idegesítem, én hoztam egy döntést, ez az én döntésem és nem befolyásolhatja senki. Végleg ki szeretnék szállni, mert nem érzem azt, hogy megtaláltam a hivatásomat a fociban.
- Anada, te vagy a női futball legkiemelkedőbb nevelése a mi egyesületünkbe, mindent meg kapsz amit csak kívánsz, te vagy a csapatkapitány, a többiek felnéznek rád, a tudásod valami elkápráztató, nem, ismétlem NEM fogod abbahagyni!- emelte fel a hangját.
- Nimród bá, ez nem a maga döntése..-kezdtem volna a monológom, mire közbeszólt.
- Nyolcas nem fogom elfogadni, hogy ki akarsz lépni, nélküled a csapat nagyon visszaesne a ranglistán és ezt nem engedhetjük meg magunknak, pár év múlva akár te lehetsz egész Magyarország, sőt az egész világ női labdarúgó csillaga, nem hagyok egy ekkora reményt elveszni..-hadarta.
- De mért nem képes felfogni, hogy én nem szeretném folytatni? Elegem volt ebből. Nem akarom és kész!
- Azt mondod?-kérdezte.
- Igen azt!- mondtam.
- Na akkor lássuk, hogy ez majd meghozza e a kedvedet..-mondta, nem értettem pontosan mire céloz, de a kezébe vette a telefonját, majd beírt egy telefonszámot és már hívta is.
- Veres Nimród vagyok!- mutatkozott be. - Lenne egy kérésem, sőt nem is kérésem, egy parancsom.
-Még egy személy magukkal megy és kész! - ezzel el is érkeztünk a kezdetek kezdetéhez.
- Milyen személy?-kérdeztem nagy megdöbbentséggel.
- Mész az EB-re a válogatottal nyolcas!- jelentette ki.
- Mivan? Hogy én a válogatottal?! Az EB-re?! Na azt már biztos nem!!- hanglejtésem határozott volt és ellenkezést nem tűrő.
- Márpedig de, most azonnal! -mondta. - Viszlek ki a reptérre! A cuccodat meg majd az Akadémia utánad küldi. Haladjál kifelé az ajtón az autómhoz. -parancsolt rám, én meg azzal a lendülettel, ahogy kinyitottam az ajtót kezdtem volna futni, de hátulról megfogta a karom és visszarántott.
- Eszedbe se jusson. -mondta. Mivel Akadémiás voltam így nagyrészt ő felelt értem, ezért engedélyt és aláírást sem kellett kérnie senkitől, hogy kiküldjön az Eb-re, plusz még a koromat tekintve felnőttnek számítottam így nem kellett a szülőnek sem beleegyezni és mivel árvaházban nőttel fel, így esély se lett volna rá. És így történt, hogy az edzőm elrángatott a reptérre, ahonnan a válogatott gépe indult.
Mikor odaértünk a Magyar válogatott csapathoz edzőm egyből odament Storck-hoz, gondolom megbeszélni a részleteket, engem meg odatessékel a fiúkhoz. Próbáltam teljes mértékben láthatatlannak tűnni, de mivel nincs meg Potter láthatatlanná tévő köpenye így szerencsémre, vagy inkább szerencsétlenségemre észrevettek. Semmi kedvem nem volt jó pofit vágni egy olyan dologhoz amit rám erőltetnek, és ilyenkor álltalában ez a stílusomon is megmutatkozik.
Elsőként Dzsudzsák vett észre.
- Te meg ki vagy?! - tette fel a nagy kérdést Balázs.
- Egy szerencsétlen akit az elkövetkezendő hetekben össze fognak zárni egy tucat beképzelt focistával. - mondtam lazán.
- Csak nyugi, nem kell sértegetni a másikat! - mondta Nagy Ádám.
- Én nem sértegetek senkit, csak közöltem a tényeket, ha nem vetted volna észre. - mondtam mogorván.
- Kislány, nyugodj már le, senki nem mondott neked egy rossz szót, nem kéne így beszélned senkivel. Balázs csak megkérdezte, hogy ki vagy, erre normálisan is lehet válaszolni. - kontrázott Gera, amin kicsit elgondolkoztam, igaza van, de na szerintem neki se tetszene, ha akaratán kívül ráerőltetnének bizonyos dolgokat, mint rám.
- Jó, bocs, igazad van, de nincs jó kedvem, és azt sincs kedvem színlelni, hogy lelkesedek ezért az egészért..
- Miért, csak nem színre lépett a vörös hadsereg?! - szólt oda Szalai, akivel egy páran lepacsiztak ezen beszólása miatt, a többiek meg csak nevettek. Én meg próbáltam nem lesüllyedni a Föld magja alá.
- Haha.. vicces..-mondam és valószínűleg már lángokban állt a fejem a forróságtól, így inkább elsétáltam tőlük és odamentem Nimród bá-hoz.
- Könyöööörgöm, ne kelljen elmennem! Kérem szépen! - kezdtem el könyörögni. - Nem hagyom abba a focit csak kérem, ne küldjön el velük! - Próbálkozásom sajnos sikertelennek bizonyult.
- Már késő, ezen hamarabb kellett volna elgondolkoznod! Viszlát pár hét múlva! - hangja parancsoló volt, majd lassan elsétált. Néztem az edzőm egyre távolodó alakját, majd megszólalt a légiutas kísérő, hogy ideje lenne beszállni a gépbe. Figyeltem, ahogy mindenki egyesével beszáll a repülőbe. Természetesen elsőként az a degenerált Szalai Ádám ment fel.. persze ki más, ha nem ő?! Majd a többiek is követték. Azért én még bepróbálkoztam egyel, és amikor úgy láttam, hogy mindenki felszállt, megpróbáltam elsettenkedni, de szerencsétlenségemre valaki észrevett és kiszólt a repülőből. Sztancsik Tamás, a magyar válogatott sajtófőnöke állt a repülő ajtajában és várta, hogy felszálljak.
- Mégis, hova akartál menni?! - kérdezte.
- Hát legszívesebben Hawaii-ra de most beértem volna az Akadémiával is. - mondtam, amin kissé elmosolyodott.
Mikor beértem az utas fülkébe körbe néztem és sajnos tudomásul kellett vennem, hogy az egyetlen egy szabad hely ami megmaradt az Szalai mellett van, mivel Sztancsik épp most ült le Szélesi Zoltán mellé. Lassan és komótosan odasétáltam, majd bevetettem magamat az ülésbe. Szalai felém fordult, majd beszédre nyitotta volna a száját, de én megelőztem.
- Hozzám se szólj egész úton, tekints inkább levegőnek, kösz. - mondtam.
- Szóval a hadsereg is jön velünk Franciaországba. - büszkén mosolyra húzta a száját, hogy ismét sikerült beszólnia.
- Huuu hallod most nagyon viccesnek hiheted magad, de képzeld nem vagy az.
- Szerintem meg de kislány. - nézett rám.
- Attól, hogy benne vagy a válogatottban, visszavehetnél az arcodból! - mondtam.
- Majd visszaveszek, ha már az ágyamban tudlak! - remek, hogy ez az ember mekkora egy beképzelt tuskó, hát ezt nem hiszem el..
- Valakiiiii cseréljen helyet velem! - kérleltem hangosan a többieket, akik szinte mind egy emberként fordultak felém.
Sajnos sikertelenül jártam, mert Dsudzsi és Nagy épp valami videót néztek egy beépített monitoron, Király Gábornak és Kleinheislernek valami sürgős megbeszélni valója akadt, Német és Priskin már-már szinte fél álomban volt, Kádár ablaknál szeretett volna ülni én pedig pont nem amellett ültem, a többiek meg csak nemes egyszerűséggel nem magyarázkodtak, csak bejelentették, hogy nem szeretnének elülni, így aztán Szalai mellett maradtam.
A mellettem lévő "nagy" focista felé fordultam.
- Inkább rám se nézz. - jelentettem ki, majd elfordultam a másik irányba.
Pár percen belül el is indultunk, engem pedig hirtelen levert a víz. Sose szerettem repülőn utazni. Valahogy zavar, hogy több száz méterrel vagyunk a biztonságos talajtól.
- Hé, minden oké? - kérdezte Lang, aki fogalmam sincs mióta figyelhetett.
- Persze, csak olyan halálfélelem, tudod, majd elmúlik..- próbáltam viccelődni.
- Nem ültél még repülőn? - mosolygott rám.
- De ültem már, csak valahogy nekem kicsit parás ez az egész sodorjuk magunkat életveszélyes helyzetbe dolog..- beszélgetésünket Szalai szakította félbe, aki úgy vélte, hogy szabadon karolhat át bármikor amikor kedve tartja.
- Te mégis mi a francot csinálsz? - rivalltam rá.
- Gondoltam átkarollak, hogy ne félj annyira és kicsit jobban is megismerhetnénk egymást. - mondta.
- Kösz, de inkább ugrok ki most innen a repülőből, mint hogy jobban megismerjelek. - igazából csalódtam ebben az emberben. Az interjúiban annyira normálisnak és szerethetőnek tűnt, de úgy látszik az csak látszat.
Ezzel abba is maradt a beszélgetés az egész útra. Idővel felengedett az elején fellépő feszengésem. Valami filmet vetítettek a kis monitorokon, amik az ülések hátulján voltak, azt figyeltem, vagy épp aludtam. Néha felkaptam a fejem, mikor hangosan nevettek a srácok. Legalább ők örülnek, ha már én annyira nem. Vagyis igazából jó hogy kijutok Franciaországba, meg hogy ott leszek az Eb-n a csapattal, de sokkal jobb lenne ez az egész, ha én szerettem volna eljönni és nem pedig elküldenek.
Miután megérkeztünk Bordeauxba, a csapatot egy busz várta, ami egyenesen elvitt minket a szállásra.
Tekintve, hogy én voltam egyedül ellenkező nemű tag, így külön szobát kaptam. Nem volt túl nagy, de kicsinek sem mondható. Inkább átlagos. Viszont örültem neki, hogy gondoltak rám és nem kell a srácokkal egy szobában aludnom. Ahogy ide értünk a szállásra mindenki elfoglalta a szobáját és gondolom kipakoltam, mert én így tettem volna, ha itt lenne a cuccom.. Olyan 17 óra körül lehetett, mikor ide értünk, már 18 óra van és elvileg most mehetünk vacsorázni.
Épp indultam volna, felderíteni a terepet, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Szia, csak azért jöttem, hogy szóljak, mehetünk kajázni. - nézett be Dzudzsi.
- Kösz. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy szerencsétlen sráccal még Magyarországon bunkó módon viselkedtem.
- Figyelj, bocsi, hogy olyan stílusban beszéltem veled, nem ellened irányult, csak nem volt kedvem ehhez az egészhez és ezt úgy mond rajtad vezettem le. Szóval bocsi.
- Nem nagy ügy. - mondta és közben beljebb jött, majd leült az ágyamra. - Van kedved elmesélni, hogy miért, vagy hogy kerülsz ide? Csak mert senki nem mond nekünk semmit és kicsit kíváncsiak vagyunk.
- Hát igazából én is focizok, csapatkapitány vagyok a Ferencváros U20-as női csapatába, viszont nem szeretek annyira focizni. De mivel az edzőm egy hiper-szuper nagy tehetségnek tart így nem engedte meg, hogy kilépjek a csapatból. Nem egyszer álltam már elé, hogy márpedig végeztem, ő mindig kitalált valamit, hogy ott tartson. És hát igen, ma reggel még ki akartam szállni, most pedig itt vagyok veletek Franciaországban. - tártam fel a tényeket.
- Én nem láttalak még focizni, de ha egy edző ennyire tehetségesnek tart valakit, hogy így marasztalja, akkor az az ember tényleg nem lehet rossz. Én a helyedben adnék még egy esélyt ennek az egész dolognak. - mosolygott rám.
- Igen, lehet igazad van, de még nem tudom, átgondolom. De gyere, menjünk inkább enni. - álltam fel az ágyról, majd Dzsudzsi is követett.
- Mikor leértünk az étkezőbe, még nem voltak sokan, de már kezdtünk gyűlni. Finomabbnál finomabb dolgok voltak kipakolva a számunkra. Én nem szoktam sokat enni, így csak egy kakaós csiga landolt a tányéromon, velem ellenkezőleg, Balázs szinte tele pakolta az övét minden féle étellel. Az étkezőbe több hat személyes asztal volt kihelyezve. Mi Balázsal leültünk Lang, Korhut és Böde mellé, így még maradt egy hely az asztalnál. Elkezdtünk enni, majd megszomjaztam, így felálltam az asztaltól, hogy elmenjek valami innivalót vadászni. Szerencsémre találtam tejet így töltöttem magamnak, majd elkezdtem visszasétálni az asztalhoz.
És igen, már megint itt van, csak egy percre megyek el és Szalai már leül pont ahhoz az asztalhoz ahol én is ülök.
- Neked muszáj volt pont ehhez az asztalhoz ülni? - néztem rá bosszúsan.
- Valami gond van vele édes? - kacsintott rám.
- Van igen. - mondtam. - Most vagy elmész vagy különben nem állok jót magamért. - fenyegettem.
- Na gyere. - nevetett, a többiek meg inkább folytatták a kajázást.
- Fhuuuu.. - fogtam magam és inkább visszamentem a szobámba. Nem fogom felidegesíteni megint magamat rajta. Minek követ egyáltalán?
Mikor visszaértem a szobámba úgy döntöttem, hogy inkább megfürdök és lefekszek aludni.
A fürdés kissé hosszúra nyúlt, mivel hajat is mostam, így cirka 1 órát töltöttem a fürdőszobában.
- Basszus.. nincs pizsim se.. - jelentettem ki magamnak. Remek.. akkor vehetem vissza a mai ruhámat.
Egy kisebb fajta idegroham után lefeküdtem az ágyamba és így telt el az első napom Franciaországban a Magyar válogatottal.
